A falu története

A falu keletkezéséről adatokat és a szájhagyomány által összegyűjtött leírásokat a szentpéterúri plébánián található “HISTORIA DOMUS” örökített meg.
Az a kérdés, létezett-e a régi hajdan korokban Szentpéterúr mint helység, vagy mint magánhely? Keresztényies neve, melyet Szent Péterről, mint védőszentjétől nyert, mely az “ur” köznév hozzáragasztásával még feltűnő is, valószínűsíti, hogy létezett.
1166-ban Vidó Zalai gróf a János rendú ispotályosok számára apátságot alapított Szent Péter és Pál tiszteletére. A hosszas Szent Péteri apátúr a könnyebb kiejtés miatt Szent Peturra rövidített, mely megrövidítés későbben – bár az apátság a tatárok által feldulatván valószínűleg elpusztult – a neve mégis fennmaradt, és a közelben lévő község, Szent-Péterúrra egészítette ki.
Az apátság alapításáról Fuxhoffer: Monostoriológia 159. oldalán tesz említést. Czinár Mór elismeri a Fuxhoffer féle adatokat, és bizonyítja, hogy Szent Péter Ur, vagy rövidítve Petur, Zala vármegyében, Kapornokhoz közel fekvő községben egy apátság létezett. Az apátság léte Szentpéterúr és Gétye község lakói között a mai napig is szájhagyományként él, helyét azonban több változatban feltételezik:
Egyik változat szerint a markalházi, úgynevezett “Kerengetési” dűlőben, ahol a szántóvas a mai napig nagy, régiségre emlékeztető romokat forgat fel, tehát itt település nyomai láthatók.
A másik változat az apátság helyére szintén a Markalházi dűlőben van, Gétye és Szentpéterúr között, az úgynevezett Szent-völgyben, mely elnevezés katonai térképen feltüntetve is megtalálható. Elmondások szerint az apátság elpusztulása után még sokáig élt egy Péter nevű remete ezen a helyen. Egy 1850-ben készült, Gétye község tagosított határának térképrészleten “szentegyházi-dűlő” néven találjuk a Szent-völgyet. E két elnevezés engedi valószínűsíteni, hogy az apátság e völgyben állt és pusztult el.

A XIV. században Szent-Péterúr a nagykapornaki járáshoz tartozott.
A mai falu határán belül több elpusztult település nevét őrző dűlőneveket lehet találni. Ilyenek Lengyel, Markalháza, Rokolyán és Meleghegy.
A középkori falu történetéről elég kevés adat van 1513-ban két Vas, Markalf és Kis nevű egytelkes nemesi családok lakták.
Az 1550-es években a források az Örvényesi pálos kolostorral együtt említik. A területen élők a szokásos gabonatermelés mellett jelentős szőlőtermeléssel is foglalkoztak. Ez derül ki abból a szőlőartikulus, amely a szőlőterületeket védte, súlyos büntetéseket kiszabva az előírások ellen vétőkre.
Szentpéterúr nevének leírását levéltári adatokban többféle változatban találjuk:
– Petur
– Zenthperhetwr (1439-ben)
– Szent-péter-ur
– Szentpéter-ur
– Szent-péterúr
– Szentpéterúr
A népi szájhagyomány szerint Szent Péter apostol tiszteletére emelt kolostor közelében kisebb falu tényleg létezett, ahol főleg Markal nevű családok laktak. Ők a háborús pusztítások után feljebb húzódta a mostani Szentpéterúr helyére, és a régi un. “Kis Igricze” menekült lakosaival, valamint a IV. Béla király előtt idetelepedett “KUN” családokkal együtt megalkották a mostani, elég nagy Szentpéterúr községet.
A szájhagyomány szerint e régi Szent-Péterur a mostani helyétől délre, mintegy 2000 öl távolságra feküdt, melynek helyét az “Égett-kertek” nevű dűlő jelzi, mivel a törökök a Szentgotthárdi nagy vereségből pusztító dühvel hazafelé tartva felégették a falut. Ebben a dűlőben még az 1940-50-es években is találtak épületmaradványokat.
Az új Szentpéterúr ezért nem a régi helyén, hanem jóval feljebb, az erdővel borított mostani helyre épült, hogy üldöztetés esetén a lakói könnyebben menekülhessenek valamely rejtett vidékre.
Az utca és mezőnevek bizonyítják e szájhagyományt: Gyertyános utca – a mai Ady Endre utca – ahol gyertyán erdőt írtottak ki a házak építéséhez. Kunszer, ahol Kun családok telepedtek le.
A letelepedés szeres formában történt, melyre bizonyíték:
– Alszer (a mai Kossuth lajos utca)
– Főszer (Gyertyános, a mai Ady Endre utca)
– Kunszer (a mai Móra Ferenc utca)
E szerek eleinte elkülönültek, majd később összeépültek. Nevüket ma is ismerik és használják is.
Az utcákat közök kötötték össze, melyek többsége ma is megvan, és amelyeken csak néhány ház épült, vagy csak összekötő földút. Ezeket a közöket az ott élő emberekről nevezték el (pl. Miska-köz, Piller-köz, Rigó-köz stb).